Ozirisz az egyiptomi Uszir, Wsir görögösített alakja. A természet termőerőinek istene, a túlvilág uralkodója. Plutarkhosz szerint a földisten (Geb) és az égistennő (Nut) idősebb fia. Testvérei: Ízisz, Nepthüsz (Nehebhut), Széth. Ízisztől született fia Hórusz. Ő volt a legősibb időkben uralkodó istenek sorjában a negyedik. Dédapja Ré, nagyapja Su és apja Geb hatalmát örökölte. Egyiptom uralkodójaként leszoktatta az embereket a vad életmódról, az emberevésről. Megtanította őket a gabonafélék (árpa, tönkölybúza) termesztésére, szőlőtelepítésre, kenyérsütésre, sör- és borkészítésre és bevezette náluk az istenek tiszteletét. Öccse Széth, a sivatag gonosz istene, át akarta venni a hatalmát, ezért elhatározta, hogy megöli Oziriszt. Ozirisz győzelmes ázsiai hadjáratáról haztérve lakomát rendezett. 72 cinkostársával Széth is megjelent a lakomán, amelyre egy díszes ládát (nyilván szarkofág) vitetett, mondván annak ajándékozza, akinek a máretáhez illik. Amikor a próbánál Oziriszra került a sor, belefeküdt a pontosan az ő méretére szabott ládába, az összesküvők rácsapták a fedelét, ólommal leforrasztották és beledobták a Nílusba. A víz parta sodorta ládát, amely fennakadt a hangabokrok gyökereiben.Ízisz, Ozirisz hűséges hitvese megtalálta férje holttestét, csodás módon kiváltotta belőle megmaradt életerejét és a halott Ozirisz fiút nemzett neki. Ezután Ízisz eltemette Oziriszt, majd elvonult a Nílus-delta mocsarai közé, ahol megszülte és felnevelte fiát, Hóruszt.
Amikor Hórusz felnőtt, harcba indult Széth ellen. Először vereséget szenvedett, sőt egyik szemét - Varázsszemét - is elvesztette, de aztán hozzá pártolt a szerencse. Legyőzte Széthet, visszavette tőle kivájt szemét és lenyelette halott apjával. Ozirisz életre kelt, de nem akart a földön maradni, földi trónját átadta Hórusznak, ő maga pedig átköltözött az alvilágba, ahol uralkodott és ítélkezett. Egy másik mítoszváltozat szerint Széth nem ládába zárta Oziriszt, hanem 14 részre darabolta a testét és szétszórta Egyiptom egész területén. Ízisz összeszedte és összeillesztette a testrészeket, amjd eltemette a holttestet. A 14 testrészről szóló mítoszváltozat valószínüleg azért keletkezett, mert magyarázat kellett arra, hogy miért is van Egyiptom több városában is Ozirisz-sírkamra. Az isten testének tehát csak egy-egy része nyugodott mindegyikben. Ennek a magyarázatnak némileg ellentmond az az elbeszélés, mely szerint Ízisz összeszedte Ozirisz phalloszán kívül (ezt egy hal lenyelte) minden testrészét és eltemette Abüdoszban. Plutarkhosz Ízisz és Ozirisz című értékezésében mind a két változatot leírja: Széth kétszer végez Ozírisszal. Némely változat szerint nem Hórusz, hanem Ízisz egyedül vagy nővére Nepthüsz segítségével kelti életre Oziriszt. Ozirisz eltemetését hol Ízisznek, hol Anubisznak tulajdonítják.
A nemzetségi szervezet korában, amikor Ozirisz kultusza keltkezett, a természet termőerőit megszemélyesítő istenként tisztelték őt. A természettel való kapcsolata megmardat Egyiptom egész trötéente folyamán. Általában a fák között ülve vagy szőlőindákkal átszőve ábrázolták alakját. A testét mindig zöldre festették. Azt tartották, hogy a növényekhez hasonlóan minden évben meghal, majd új életre kel, mindig, még holtában is - megmaradt benne az életerő. A síremlékek ábrázolátain Ozirisz fát növeszt vagy az Ozirisz-múmiából kalászok nőnek, amelyeket egy pap locsol. Néha a sírokra rámára kifeszített vásznat helyeztek, azon kiformálták Ozirisz alakját és tönkölybúzamagot vagy árpamagot vetettek bele: ha Ozirisz földtestén kizöldül a növény - új életre kel a halott. Ozirisz eleinte csak az elhunyt uralkodókkal azonosult. A Piramiszövegekben a fáraók haláluk után Oziriszhoz hasonultak, Ozirisz a nevük jelzője lett. A Középbirodalom korától kezdve minden meghalt egyiptomi ember azonosult Ozírisszal (vagyis azt tartották, hogy az elhunyt, Oziriszhoz hasonlóan, halála után életre kel és minden későbbi halotti szövegben Ozirisz áll az elhunyt neve előtt). Mint a holtak istene a túlvilág legfőbb bírói tisztét is betöltötte. A hiedelem szerint előtte jelenik meg az elhunyt, amikor ráteszik szívét a mérlegre, amelynek másik serpenyőjében Maat istennő  tolla az ellensúly. Ha az elhunyt igaznak bizonyult, a "paradicsomi-mezőkre" (Jaru-föld) került, évezte az örök életet.
Kezdetben Ozirisz alighanem csak helyi isten volt Dzseduban, a Nílus-delta keleti részében. Amikor azonosult a város másik istenével, annak jelképeivel (jogarral és korbáccsal) mutatták, ezek később minden ábrázolásban megjelentek. Miután az uralkodói kultuszban elfoglalta ezt a közponzi helyet, különösen Abüdoszban, a fáraók temetkezési helyén tisztelték, ahol felváltotta Anubiszt, a holtak istenét, aki úti- és segítőtársa lett. Mint a földisten Geb fiát, aki halála után lement a föld alá, a föld mélyének isteneként is tisztelték: az ő vállain nyugszik a világmindenség és karjának verítékéből ered a Nílus. Az Újbirodalom végétől összekapcsolódtak Ré istennel (Ré-Ozirisz), és napkoronggal a fején ábrázolták. A hellenisztikus korban kultusza összeolvadt Ápisznak, a szent bikának kultuszával ls az isten új összetett alakja, amely a Szarapisz nevet kapta (Ozirisz-Ápisz), az orszég határain túl is széles körben ismertté vált. Ozirisz kultusza az Egyiptom meghódította Kúsban (az ókori Núbiában) és más országokban is elterjedt. A görög-római korban kultusza (más görög és keleti, a ermészet elhalását és újjáéledését szimbolizáló isteneknek: Attisz, Adónisz, Tamnúz - kultuszához hasonlóan) széles körben elterjedt Nyugat-Ázsiában, Európában és a Fekete-tenger északi részén is.